Néhány keresetlen gondolat, jogszabály(részlet) a szerzői jogról
Rendszeresen előjövő kérdéskör a címben szereplő szerzői jog, és ami köré „rakódik”
Rendszeresen előjövő kérdéskör a címben szereplő szerzői jog, és ami köré „rakódik”.
Néhány általánosságban ismert jogszabályt ismertetek. Feltételezem, hogy másokat is érdeklő témakörről van szó. Továbbá valóban nem árt meg, ha már valaki ismeri, akkor felfrissítse ebbéli ismereteit. Ezekkel a gondolatokkal bocsátom útnak ezt az írást.
A szerzői jog fogalma
A szerzői jog a szellemi tulajdonjog azon területe, amely a szerzői művek, azaz bármely, az alkotó szellemi tevékenységből fakadó, az irodalom, a tudomány és a művészet területén létrehozott egyéni, eredeti alkotás – függetlenül attól, hogy az adott alkotás milyen műtípusban testesül meg – szerzőinek és az úgynevezett szerzői joghoz kapcsolódó jogok jogosultjainak védelmét szabályozza.
A szerzői joggal kapcsolatos alapvető szabályokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) tartalmazza, de számos egyéb jogszabály [ 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről; 158/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet a reprográfiára szolgáló készülékek körének meghatározásáról; 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól is rendelkezik, a szerzői jogot érintő kérdésekről.
A jogszabályokra vonatkozó hivatkozásokat azért hagytam az anyagban, mert, ha valaki valóban érdeklődik, és többet is szeretne tudni e tárgykörben, legyen erre lehetősége. Mert nem biztos, hogy mindenki megkeresi az ezzel kapcsolatos „olvasnivalókat”.
A szerzői jog jogosultja
A szerzői jog azt illeti meg, aki a művet megalkotta. Ha a művet több szerző közösen alkotta, a szerzők együttesen gyakorolhatják jogaikat, kivéve, ha a közös mű részei önállóan is felhasználhatók: ilyenkor a saját rész tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók (összekapcsolt mű [ Szjt. 5.§ ]); az ilyen közös mű valamely részének más művel való összekapcsolásához azonban az eredeti mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Ha a közösen létrehozott műben az egyes szerzők jogait külön-külön nem lehet meghatározni ( együttesen létrehozott mű [ Szjt. 6.§ ]), a szerzői jog a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot illeti meg, amely kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta. Az olyan gyűjteményre, amely tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése folytán egyéni, eredeti jellegű ( gyűjteményes mű [ Szjt. 7.§ ]) a szerzői jog a szerkesztőt illeti meg.
Tehát, ha valaki a saját nevében hoz nyilvánosságra írásokat, összegyűjti és feldolgozza, máris önálló műnek tekintendő, a szerkesztő ez esetben pedig ő maga. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy valaki fogja, és egy az egyben lemásolva a saját neve alatt közli más publikációját, mert az első közlés a mérvadó. De erről írnak a jogszabályokban.
A szerzői jogi védelem a mű létrejöttének pillanatától illeti meg a szerzőt, anélkül, hogy ehhez bármiféle hatósági bejelentésre, regisztrálásra - és ehhez kapcsolódóan díjfizetésre - szükség lenne.
A szerző személyhez fűződő jogosultságai [ Szjt. II. Fejezet, 10-15.§§-ok ] nem ruházhatók át.
A szerzői jogok – alapszabályként – a szerző életében és halálától számított 70 éven át részesülnek védelemben. A szerző halála után a jogokat a szerző örökösei gyakorolhatják. Speciális módon kell számolni a védelmi időt a szerzőtársak által létrehozott művek esetén, filmalkotások esetén, valamint akkor, ha a szerző személye nem állapítható meg (ld. Szjt. 31.§ ).
A szerzői jogi jogosultságok az ún. személyhez fűződő és ún. vagyoni jogok összességéből állnak. A szerzői jogi jogosultságok az ún. személyhez fűződő és ún. vagyoni jogok összességéből állnak. A személyhez fűződő jogok [ Szjt. II. Fejezet, 10-15.§§-ok ] alapján a szerző kizárólagos joga, hogy művét nyilvánosságra hozza, a nyilvánosságtól visszavonja, azon a nevét feltüntesse, valamint, hogy megakadályozza műve bármiféle eltorzítását, megcsonkítását vagy egyéb olyan megváltoztatását, amely becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A következőben csak kiemeltem néhány érdekesnek tűnő, és talán kevésbé ismert tényt.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
10.§ (1) A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható - e.
(2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni.
(3) A felhasználási szerződés alapján – ellenkező kikötés hiányában – megadottnak kell tekinteni a szerző hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó a mű tartalmáról a felhasználás céljának megfelelő módon a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon.
(4) A szerző halála után fellelt művet – h a szerző vagy jogutódja ellenkező nyilatkozatot nem tett vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják – úgy kell tekinteni, hogy a szerző azt nyilvánosságra hozatalra szánta.
11.§ A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja (…)
12.§ (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen – a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően – szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja.
(2) Az át – vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell tüntetni.
(3) A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni. A szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű újabb jogszerű felhasználása esetén is megkívánhatja, hogy a művét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel.
(4) A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe.
13.§ A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A személyhez fűződő jogok gyakorlása
14.§ (1) A szerző halála után az e törvényben szabályozott személyhez fűződő jog megsértése miatt a védelmi időn (31.§) belül az léphet fel, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott – ilyennek hiányában pedig vagy, ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte.
(2) A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85 - 93.§) vagy szerzői érdek – képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék.
15.§ A szerző meghatározott személyhez fűződő jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha ahhoz a szerző a felhasználási szerződésben kifejezetten hozzájárult.
A jogosult felhasználási szerződés alapján engedélyt adhat művének – díjfizetés ellenében történő – felhasználására. A felhasználási szerződésekre vonatkozó törvényi rendelkezéseket a szerzői jogi törvény tartalmazza [ Szjt. V. Fejezet, 42-57.§§-ok]. A törvény külön szerződéstípusként szabályozza többek között a kiadói, a szoftver- és a filmalkotásokra vonatkozó felhasználási szerződéseket. A szerzői jogi szabályok mellett alkalmazni kell a felhasználási szerződésekre is a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésekre vonatkozó általános szabályait [ az 1959. évi IV. törvény 198-364.§§-ok ].
Bővebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerz%C5%91i_jog
Ennyit kívántam rövid szakjogi nyelven közölni. Természetesen mindenki azt a következtetést vonja le belőle, amelyik őt érinti, és erre szüksége van. Csak segíteni szerettem volna ennek a kérdésnek a napvilágra kerülésében.
A következőben néhány gondolat a fordítás tárgyköréből:
Műfordítás
… szépirodalmi művek áttétele egy nyelvből a másikba. Az ily fordítás már céljánál fogva sem törekedhet másra, mint hogy a fordított mű ugyanazt a hatást tegye, azt a gyönyörérzetet keltse, amit az eredeti. Ebből következik, hogy költőt csak költő, lírai költőt csak lírai költő, gazdag képzeletű költőt szintén gazdag fantáziájú költő fordíthat méltókép, s általában a kongenialítás a költő és a fordító közt szükséges előfeltétel. Azt az elvet, hogy a fordított mű eredetijének hatását tegye, a hűség követelményének mondjuk. A hűséget kereshetjük vagy tisztán a tartalomban, vagy az előadásban (nyelv és nemeiről vitatkoznak, rendszerint kétféle fordítást szoktak megkülönböztetni: anyagilag hű és alakilag hű fordítást. Mivel a szépműnek külső alakja is jelentékeny tényezője a hatásnak, mindenesetre kívánatos volna, hogy eredeti alakjuk szerint legyenek áttéve más nyelvre. Azonban ezek a formai elemek nagyrészt csak egy nemzet körére s egy nyelvre vannak korlátozva úgy, hogy egy más nyelven utánzásuk technikai nehézségekbe ütközik, melyeket gyakran le sem győzhetni, de ha a technikai akadályok elháríthatók is, az illető formák (ritmusok) a másik nyelv közönsége előtt érthetetlenek, hatástalanok, tehát nem felelnek meg annak a célnak, hogy az eredeti hatását tegyék. Ezért nem helytelen azok okoskodása, kik a tartalmi hűséget tevén elsőnek, azt követelik, hogy például a görög nemzeti epikus formát adjuk vissza a mi epikus nemzeti formánkkal, a Zrínyi-verssel, mely elég naiv lehet (mint a Toldi előadásán látni); csakhogy ebben az esetben könnyen túlságos magyaros ízű lesz a fordítás (Baksay Iliász-fordítása). Azt lehet mondani, hogy az anyagi hűség múlhatatlanul szükséges, az alaki pedig lehetőleg (Kazinczy mind a kettőt megkívánta; szerinte «az a mesterség, hogy úgy, nem hogy azt»).
Közvetíteni a népek szellemi termékeit, ennek nagy jelentősége van az irodalmak történetében és fejlődésében. V. ö. Radó Antal, A magyar műfordítás története (1772-1831. (Egyet. Philol. Közl., VII. 1883).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Rendszeresen előjövő kérdéskör a címben szereplő szerzői jog, és ami köré „rakódik”.
Néhány általánosságban ismert jogszabályt ismertetek. Feltételezem, hogy másokat is érdeklő témakörről van szó. Továbbá valóban nem árt meg, ha már valaki ismeri, akkor felfrissítse ebbéli ismereteit. Ezekkel a gondolatokkal bocsátom útnak ezt az írást.
A szerzői jog fogalma
A szerzői jog a szellemi tulajdonjog azon területe, amely a szerzői művek, azaz bármely, az alkotó szellemi tevékenységből fakadó, az irodalom, a tudomány és a művészet területén létrehozott egyéni, eredeti alkotás – függetlenül attól, hogy az adott alkotás milyen műtípusban testesül meg – szerzőinek és az úgynevezett szerzői joghoz kapcsolódó jogok jogosultjainak védelmét szabályozza.
A szerzői joggal kapcsolatos alapvető szabályokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) tartalmazza, de számos egyéb jogszabály [ 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről; 158/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet a reprográfiára szolgáló készülékek körének meghatározásáról; 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól is rendelkezik, a szerzői jogot érintő kérdésekről.
A jogszabályokra vonatkozó hivatkozásokat azért hagytam az anyagban, mert, ha valaki valóban érdeklődik, és többet is szeretne tudni e tárgykörben, legyen erre lehetősége. Mert nem biztos, hogy mindenki megkeresi az ezzel kapcsolatos „olvasnivalókat”.
A szerzői jog jogosultja
A szerzői jog azt illeti meg, aki a művet megalkotta. Ha a művet több szerző közösen alkotta, a szerzők együttesen gyakorolhatják jogaikat, kivéve, ha a közös mű részei önállóan is felhasználhatók: ilyenkor a saját rész tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók (összekapcsolt mű [ Szjt. 5.§ ]); az ilyen közös mű valamely részének más művel való összekapcsolásához azonban az eredeti mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Ha a közösen létrehozott műben az egyes szerzők jogait külön-külön nem lehet meghatározni ( együttesen létrehozott mű [ Szjt. 6.§ ]), a szerzői jog a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot illeti meg, amely kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta. Az olyan gyűjteményre, amely tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése folytán egyéni, eredeti jellegű ( gyűjteményes mű [ Szjt. 7.§ ]) a szerzői jog a szerkesztőt illeti meg.
Tehát, ha valaki a saját nevében hoz nyilvánosságra írásokat, összegyűjti és feldolgozza, máris önálló műnek tekintendő, a szerkesztő ez esetben pedig ő maga. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy valaki fogja, és egy az egyben lemásolva a saját neve alatt közli más publikációját, mert az első közlés a mérvadó. De erről írnak a jogszabályokban.
A szerzői jogi védelem a mű létrejöttének pillanatától illeti meg a szerzőt, anélkül, hogy ehhez bármiféle hatósági bejelentésre, regisztrálásra - és ehhez kapcsolódóan díjfizetésre - szükség lenne.
A szerző személyhez fűződő jogosultságai [ Szjt. II. Fejezet, 10-15.§§-ok ] nem ruházhatók át.
A szerzői jogok – alapszabályként – a szerző életében és halálától számított 70 éven át részesülnek védelemben. A szerző halála után a jogokat a szerző örökösei gyakorolhatják. Speciális módon kell számolni a védelmi időt a szerzőtársak által létrehozott művek esetén, filmalkotások esetén, valamint akkor, ha a szerző személye nem állapítható meg (ld. Szjt. 31.§ ).
A szerzői jogi jogosultságok az ún. személyhez fűződő és ún. vagyoni jogok összességéből állnak. A szerzői jogi jogosultságok az ún. személyhez fűződő és ún. vagyoni jogok összességéből állnak. A személyhez fűződő jogok [ Szjt. II. Fejezet, 10-15.§§-ok ] alapján a szerző kizárólagos joga, hogy művét nyilvánosságra hozza, a nyilvánosságtól visszavonja, azon a nevét feltüntesse, valamint, hogy megakadályozza műve bármiféle eltorzítását, megcsonkítását vagy egyéb olyan megváltoztatását, amely becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A következőben csak kiemeltem néhány érdekesnek tűnő, és talán kevésbé ismert tényt.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
10.§ (1) A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható - e.
(2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni.
(3) A felhasználási szerződés alapján – ellenkező kikötés hiányában – megadottnak kell tekinteni a szerző hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó a mű tartalmáról a felhasználás céljának megfelelő módon a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon.
(4) A szerző halála után fellelt művet – h a szerző vagy jogutódja ellenkező nyilatkozatot nem tett vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják – úgy kell tekinteni, hogy a szerző azt nyilvánosságra hozatalra szánta.
11.§ A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja (…)
12.§ (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen – a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően – szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja.
(2) Az át – vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell tüntetni.
(3) A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni. A szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű újabb jogszerű felhasználása esetén is megkívánhatja, hogy a művét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel.
(4) A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe.
13.§ A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A személyhez fűződő jogok gyakorlása
14.§ (1) A szerző halála után az e törvényben szabályozott személyhez fűződő jog megsértése miatt a védelmi időn (31.§) belül az léphet fel, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott – ilyennek hiányában pedig vagy, ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte.
(2) A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85 - 93.§) vagy szerzői érdek – képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék.
15.§ A szerző meghatározott személyhez fűződő jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha ahhoz a szerző a felhasználási szerződésben kifejezetten hozzájárult.
A jogosult felhasználási szerződés alapján engedélyt adhat művének – díjfizetés ellenében történő – felhasználására. A felhasználási szerződésekre vonatkozó törvényi rendelkezéseket a szerzői jogi törvény tartalmazza [ Szjt. V. Fejezet, 42-57.§§-ok]. A törvény külön szerződéstípusként szabályozza többek között a kiadói, a szoftver- és a filmalkotásokra vonatkozó felhasználási szerződéseket. A szerzői jogi szabályok mellett alkalmazni kell a felhasználási szerződésekre is a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésekre vonatkozó általános szabályait [ az 1959. évi IV. törvény 198-364.§§-ok ].
Bővebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerz%C5%91i_jog
Ennyit kívántam rövid szakjogi nyelven közölni. Természetesen mindenki azt a következtetést vonja le belőle, amelyik őt érinti, és erre szüksége van. Csak segíteni szerettem volna ennek a kérdésnek a napvilágra kerülésében.
A következőben néhány gondolat a fordítás tárgyköréből:
Műfordítás
… szépirodalmi művek áttétele egy nyelvből a másikba. Az ily fordítás már céljánál fogva sem törekedhet másra, mint hogy a fordított mű ugyanazt a hatást tegye, azt a gyönyörérzetet keltse, amit az eredeti. Ebből következik, hogy költőt csak költő, lírai költőt csak lírai költő, gazdag képzeletű költőt szintén gazdag fantáziájú költő fordíthat méltókép, s általában a kongenialítás a költő és a fordító közt szükséges előfeltétel. Azt az elvet, hogy a fordított mű eredetijének hatását tegye, a hűség követelményének mondjuk. A hűséget kereshetjük vagy tisztán a tartalomban, vagy az előadásban (nyelv és nemeiről vitatkoznak, rendszerint kétféle fordítást szoktak megkülönböztetni: anyagilag hű és alakilag hű fordítást. Mivel a szépműnek külső alakja is jelentékeny tényezője a hatásnak, mindenesetre kívánatos volna, hogy eredeti alakjuk szerint legyenek áttéve más nyelvre. Azonban ezek a formai elemek nagyrészt csak egy nemzet körére s egy nyelvre vannak korlátozva úgy, hogy egy más nyelven utánzásuk technikai nehézségekbe ütközik, melyeket gyakran le sem győzhetni, de ha a technikai akadályok elháríthatók is, az illető formák (ritmusok) a másik nyelv közönsége előtt érthetetlenek, hatástalanok, tehát nem felelnek meg annak a célnak, hogy az eredeti hatását tegyék. Ezért nem helytelen azok okoskodása, kik a tartalmi hűséget tevén elsőnek, azt követelik, hogy például a görög nemzeti epikus formát adjuk vissza a mi epikus nemzeti formánkkal, a Zrínyi-verssel, mely elég naiv lehet (mint a Toldi előadásán látni); csakhogy ebben az esetben könnyen túlságos magyaros ízű lesz a fordítás (Baksay Iliász-fordítása). Azt lehet mondani, hogy az anyagi hűség múlhatatlanul szükséges, az alaki pedig lehetőleg (Kazinczy mind a kettőt megkívánta; szerinte «az a mesterség, hogy úgy, nem hogy azt»).
Közvetíteni a népek szellemi termékeit, ennek nagy jelentősége van az irodalmak történetében és fejlődésében. V. ö. Radó Antal, A magyar műfordítás története (1772-1831. (Egyet. Philol. Közl., VII. 1883).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése