Néhány keresetlen gondolat, jogszabály(részlet) a szerzői jogról

Néhány keresetlen gondolat, jogszabály(részlet) a szerzői jogról

Rendszeresen előjövő kérdéskör a címben szereplő szerzői jog, és ami köré „rakódik”

Rendszeresen előjövő kérdéskör a címben szereplő szerzői jog, és ami köré „rakódik”.

Néhány általánosságban ismert jogszabályt ismertetek. Feltételezem, hogy másokat is érdeklő témakörről van szó. Továbbá valóban nem árt meg, ha már valaki ismeri, akkor felfrissítse ebbéli ismereteit. Ezekkel a gondolatokkal bocsátom útnak ezt az írást.

A szerzői jog fogalma

A szerzői jog a szellemi tulajdonjog azon területe, amely a szerzői művek, azaz bármely, az alkotó szellemi tevékenységből fakadó, az irodalom, a tudomány és a művészet területén létrehozott egyéni, eredeti alkotás – függetlenül attól, hogy az adott alkotás milyen műtípusban testesül meg – szerzőinek és az úgynevezett szerzői joghoz kapcsolódó jogok jogosultjainak védelmét szabályozza.

A szerzői joggal kapcsolatos alapvető szabályokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) tartalmazza, de számos egyéb jogszabály [ 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről; 158/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet a reprográfiára szolgáló készülékek körének meghatározásáról; 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól is rendelkezik, a szerzői jogot érintő kérdésekről.

A jogszabályokra vonatkozó hivatkozásokat azért hagytam az anyagban, mert, ha valaki valóban érdeklődik, és többet is szeretne tudni e tárgykörben, legyen erre lehetősége. Mert nem biztos, hogy mindenki megkeresi az ezzel kapcsolatos „olvasnivalókat”.

A szerzői jog jogosultja

A szerzői jog azt illeti meg, aki a művet megalkotta. Ha a művet több szerző közösen alkotta, a szerzők együttesen gyakorolhatják jogaikat, kivéve, ha a közös mű részei önállóan is felhasználhatók: ilyenkor a saját rész tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók (összekapcsolt mű [ Szjt. 5.§ ]); az ilyen közös mű valamely részének más művel való összekapcsolásához azonban az eredeti mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Ha a közösen létrehozott műben az egyes szerzők jogait külön-külön nem lehet meghatározni ( együttesen létrehozott mű [ Szjt. 6.§ ]), a szerzői jog a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot illeti meg, amely kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta. Az olyan gyűjteményre, amely tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése folytán egyéni, eredeti jellegű ( gyűjteményes mű [ Szjt. 7.§ ]) a szerzői jog a szerkesztőt illeti meg.

Tehát, ha valaki a saját nevében hoz nyilvánosságra írásokat, összegyűjti és feldolgozza, máris önálló műnek tekintendő, a szerkesztő ez esetben pedig ő maga. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy valaki fogja, és egy az egyben lemásolva a saját neve alatt közli más publikációját, mert az első közlés a mérvadó. De erről írnak a jogszabályokban.

A szerzői jogi védelem a mű létrejöttének pillanatától illeti meg a szerzőt, anélkül, hogy ehhez bármiféle hatósági bejelentésre, regisztrálásra - és ehhez kapcsolódóan díjfizetésre - szükség lenne.

A szerző személyhez fűződő jogosultságai [ Szjt. II. Fejezet, 10-15.§§-ok ] nem ruházhatók át.

A szerzői jogok – alapszabályként – a szerző életében és halálától számított 70 éven át részesülnek védelemben. A szerző halála után a jogokat a szerző örökösei gyakorolhatják. Speciális módon kell számolni a védelmi időt a szerzőtársak által létrehozott művek esetén, filmalkotások esetén, valamint akkor, ha a szerző személye nem állapítható meg (ld. Szjt. 31.§ ).

A szerzői jogi jogosultságok az ún. személyhez fűződő és ún. vagyoni jogok összességéből állnak. A szerzői jogi jogosultságok az ún. személyhez fűződő és ún. vagyoni jogok összességéből állnak. A személyhez fűződő jogok [ Szjt. II. Fejezet, 10-15.§§-ok ] alapján a szerző kizárólagos joga, hogy művét nyilvánosságra hozza, a nyilvánosságtól visszavonja, azon a nevét feltüntesse, valamint, hogy megakadályozza műve bármiféle eltorzítását, megcsonkítását vagy egyéb olyan megváltoztatását, amely becsületére vagy hírnevére sérelmes.

A következőben csak kiemeltem néhány érdekesnek tűnő, és talán kevésbé ismert tényt.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

II. Fejezet

SZEMÉLYHEZ FŰZŐDŐ JOGOK

A mű nyilvánosságra hozatala

10.§ (1) A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható - e.

(2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni.

(3) A felhasználási szerződés alapján – ellenkező kikötés hiányában – megadottnak kell tekinteni a szerző hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó a mű tartalmáról a felhasználás céljának megfelelő módon a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon.

(4) A szerző halála után fellelt művet – h a szerző vagy jogutódja ellenkező nyilatkozatot nem tett vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják – úgy kell tekinteni, hogy a szerző azt nyilvánosságra hozatalra szánta.

11.§ A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja (…)

A név feltüntetése

12.§ (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen – a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően – szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja.

(2) Az át – vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell tüntetni.

(3) A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni. A szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű újabb jogszerű felhasználása esetén is megkívánhatja, hogy a művét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel.

(4) A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe.

A mű egységének védelme

13.§ A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.

A személyhez fűződő jogok gyakorlása

14.§ (1) A szerző halála után az e törvényben szabályozott személyhez fűződő jog megsértése miatt a védelmi időn (31.§) belül az léphet fel, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott – ilyennek hiányában pedig vagy, ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte.

(2) A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85 - 93.§) vagy szerzői érdek – képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék.

15.§ A szerző meghatározott személyhez fűződő jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha ahhoz a szerző a felhasználási szerződésben kifejezetten hozzájárult.

A jogosult felhasználási szerződés alapján engedélyt adhat művének – díjfizetés ellenében történő – felhasználására. A felhasználási szerződésekre vonatkozó törvényi rendelkezéseket a szerzői jogi törvény tartalmazza [ Szjt. V. Fejezet, 42-57.§§-ok]. A törvény külön szerződéstípusként szabályozza többek között a kiadói, a szoftver- és a filmalkotásokra vonatkozó felhasználási szerződéseket. A szerzői jogi szabályok mellett alkalmazni kell a felhasználási szerződésekre is a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésekre vonatkozó általános szabályait [ az 1959. évi IV. törvény 198-364.§§-ok ].

Bővebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerz%C5%91i_jog

Ennyit kívántam rövid szakjogi nyelven közölni. Természetesen mindenki azt a következtetést vonja le belőle, amelyik őt érinti, és erre szüksége van. Csak segíteni szerettem volna ennek a kérdésnek a napvilágra kerülésében.

A következőben néhány gondolat a fordítás tárgyköréből:

Műfordítás

… szépirodalmi művek áttétele egy nyelvből a másikba. Az ily fordítás már céljánál fogva sem törekedhet másra, mint hogy a fordított mű ugyanazt a hatást tegye, azt a gyönyörérzetet keltse, amit az eredeti. Ebből következik, hogy költőt csak költő, lírai költőt csak lírai költő, gazdag képzeletű költőt szintén gazdag fantáziájú költő fordíthat méltókép, s általában a kongenialítás a költő és a fordító közt szükséges előfeltétel. Azt az elvet, hogy a fordított mű eredetijének hatását tegye, a hűség követelményének mondjuk. A hűséget kereshetjük vagy tisztán a tartalomban, vagy az előadásban (nyelv és nemeiről vitatkoznak, rendszerint kétféle fordítást szoktak megkülönböztetni: anyagilag hű és alakilag hű fordítást. Mivel a szépműnek külső alakja is jelentékeny tényezője a hatásnak, mindenesetre kívánatos volna, hogy eredeti alakjuk szerint legyenek áttéve más nyelvre. Azonban ezek a formai elemek nagyrészt csak egy nemzet körére s egy nyelvre vannak korlátozva úgy, hogy egy más nyelven utánzásuk technikai nehézségekbe ütközik, melyeket gyakran le sem győzhetni, de ha a technikai akadályok elháríthatók is, az illető formák (ritmusok) a másik nyelv közönsége előtt érthetetlenek, hatástalanok, tehát nem felelnek meg annak a célnak, hogy az eredeti hatását tegyék. Ezért nem helytelen azok okoskodása, kik a tartalmi hűséget tevén elsőnek, azt követelik, hogy például a görög nemzeti epikus formát adjuk vissza a mi epikus nemzeti formánkkal, a Zrínyi-verssel, mely elég naiv lehet (mint a Toldi előadásán látni); csakhogy ebben az esetben könnyen túlságos magyaros ízű lesz a fordítás (Baksay Iliász-fordítása). Azt lehet mondani, hogy az anyagi hűség múlhatatlanul szükséges, az alaki pedig lehetőleg (Kazinczy mind a kettőt megkívánta; szerinte «az a mesterség, hogy úgy, nem hogy azt»).

Közvetíteni a népek szellemi termékeit, ennek nagy jelentősége van az irodalmak történetében és fejlődésében. V. ö. Radó Antal, A magyar műfordítás története (1772-1831. (Egyet. Philol. Közl., VII. 1883).

Forrás: Pallas Nagylexikon

http://www.kislexikon.hu/muforditas.html

Személyiségi jogról általában

Személyiségi jogról általában

A személyiség jogok jelentősége kettős, egyrészt védik az ember szellemi értékeit, szubjek-tumát (pl. méltóság, becsület) másrészt védik a személynek az anyagi világban megjelenő testi lényegét is

Elég gyakran kerül előtérbe az a kérdés az élet legkülönfélébb területén. Ezért gondoltam, hogy egy rövid válogatást teszek erről közzé. A szövegben lévő kivastagítás tőlem származik.

„A polgári jog, mint a polgárok autonómiájának elsődleges jogága, egyre inkább túlmegy a tiszta vagyoni viszonyok szabályozásán és a személyek személyhez fűződő jogait is - vagyoni jogaikkal egy sorban - védelem alá helyezi.” (34/1992. (VI.1.) sz. Alkotmánybírósági határozat)

- A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani.

- A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti egyebek között a nők hátrányos megkülönböztetése, a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a magántitokkal, a hangfelvétellel vagy képmással történő visszaélés, a magánlaksértés, továbbá a levéltitok, a testi épség, az egészség, a jó hírnév, a becsület és az emberi méltóság megsértése. (Polgári törvénykönyv 76-82.§)

- A durva, megalázó szavakkal való zaklatás is sérti a személyhez fűződő jogokat. Az ilyen beszéd akkor is jogsértő, ha rendőr mondja.

- Akinek személyhez fűződő jogát megsértik, az a jogsértővel szemben polgári jogi úton is felléphet, függetlenül attól, hogy a jogsértő cselekmény bűncselekmény-e egyúttal, s hogy indult-e büntetőeljárás az ügyben.

- Tehát akkor is joga van a személyhez fűződő jogai megsértése miatt polgári jogi úton föllépni, ha nem tett a jogsértő ellen a rendőrségen feljelentést, vagy a büntetőeljárás eredménytelen volt. Az sem befolyásolja a jogsértés polgári jogi megítélését, ha a cselekmény bűncselekményként csak magánindítványra büntetendő, s a magánindítvány előterjesztésére nyitva álló 30 napos határidőn túl lépett fel a jogsértés ellen.

- A személyiségi jogok megsértése ellen a jogsértéstől számított öt éven belül bármikor fölléphet, noha számolni kell azzal, hogy az idő elteltével egyre nehezebbé válhat a jogsértés bizonyítása.

- „Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;

b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;

c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását;

e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.

Ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre, közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat.” (Ptk. 84.§)

- A jogsértett személy akkor is követelhet pénzbeli kártérítést, ha kára nem vagy nem kizárólag vagyoni jellegű. Követelhető pénzkártérítés a személyiségi jogok megsértésével okozott nem vagyoni kár hozzávetőleges kiegyenlítésére. Ilyenkor „nemcsak a kár nagysága, de maga a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs, s amelyet éppen ezért a jogi szabályozásban nem lehet a következményekhez igazítani. Ebben egyedül a bíróságok józanságának, személyes elkötelezettségének és mértéktartásának lehet meghatározó szerepe.” (Alkotmánybíróság, uo.)

- Ha a jogsértő a jogsértést per nélkül elismeri, s a kért elégtételt megadja, akkor nem szükséges bírósághoz fordulni. Ha ezt csak a per elindítása után, de a per lezárása előtt teszi, a jogsértett a keresettől akkor is elállhat, de érdemes ennek feltételéül azt szabni, hogy a jogsértő ne csak a kártérítést, hanem a perköltséget is fizesse meg.

Általános személyiségi jogok

A személyiség jogok jelentősége kettős, egyrészt védik az ember szellemi értékeit, szubjektumát (pl. méltóság, becsület) másrészt védik a személynek az anyagi világban megjelenő testi lényegét is (pl. testi épség védelme).

Módosítva: 2006. június 29., csütörtök

Forrás: http://www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/csalad/szemelyisegijog

Általános jellemzők

A személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve,, ha a védelem – jellegénél fogva – csak a magánszemélyeket illeti meg. Nem sérti a személyiségi jogot az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért, vagy veszélyeztet. Különösen súlyos személyiségsértő magatartásként szerepelnek a törvényben a magánszemélyek közötti diszkrimináció, a lelkiismereti szabadság sérelme, a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, a becsület és az emberi méltóság megsértése.

A lelkiismeret szabadsága

A személyiség kibontakozásának, önmegvalósításának fontos eleme a lelkiismeret szabadsága. Ezért általában tilos bármiféle kényszerítés vagy tiltás a vallásosság vagy ateizmus, párttagság vagy pártonkívüliség, az életmód és életvitel és más hasonló lelkiismereti kérdésekben. A lelkiismeret szabadsága magában foglalja a tudat szabadságát is, ez pedig a gondolat, a tudományos és művészeti meggyőződés, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, a tájékoztatáshoz és a bírálathoz való jogot stb.

A becsülethez való jog

A becsület az ember „társadalmi hitelképessége”. Minden embernek joga van a társadalmi megbecsülésre, elismerésre. A becsületsértés számos, esetleg nagyon súlyos hátrányt okozhat, ezért tilos.

Az emberi méltósághoz való jog

Az emberi méltóság emberi mivoltunkat, a mindenkit megillető emberi rangot, emberkénti elismerést juttatja kifejezésre. Az emberi rang, az „emberség” kötelez: senki nem tanúsíthat senki mással szemben emberhez méltatlan (az emberi méltóságon aluli) magatartást. (…) A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában az emberi méltósághoz való jog a legátfogóbb személyiségi jog, minden más személyiségi jog ún. anyajoga, amiből bármely, akár a törvényekben nevesített, akár nem nevesített személyiségi jog lefejthető (így pl. az élethez való jog és a halálbüntetés tilalma is).

A névjog

A név funkciója a személyek megkülönböztetése, azonosítása, ezért mindenkinek joga van a névviseléshez . Az ember hivatalos nevének adásáról a családi jog, a névváltoztatásról a közigazgatási jog rendelkezik. Tudományos, irodalmi, művészi vagy egyébként közszerepléssel járó tevékenységet – mások jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül – felvett névvel is lehet folytatni. (…) Tilos más nevével visszaélni. Jogosulatlan a névhasználat különösen akkor, ha valaki más nevét használja, vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet használ. Ez különösen a tudományos, irodalmi vagy művészi tevékenységek körében okozhat zavart, ezért, ha egy ilyen személy neve összetéveszthető egy már korábban hasonló tevékenységet folytató személy nevével, az érintett személy kérelmére saját nevét is csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhatja ez irányú tevékenysége gyakorlása során .

A jó hírnévhez való jog

A hírnév egy személy társadalmi értékelésére szolgáló tényállítások összessége. Minden személynek elemi érdeke és alapvető joga, hogy az ő társadalmi értékelése pozitív legyen, azaz hogy jó hírneve legyen, és azt senki ne sértse meg, ne rontsa le. A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is. A jó hírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel. .

A jó hírnév és a sajtó

Különösen súlyos, épp ezért külön is szabályozott eset az, ha a hírnévrontás széles nyilvánosság előtt történik. Ha valakiről napilap, folyóirat (időszaki lap), rádió, televízió vagy filmhíradó valótlan tényt közöl, vagy híresztel, illetőleg valós tényeket hamis színben tüntet fel – a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül – követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg melyek a valós tények (helyreigazítás). A helyreigazítást napilap esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül, folyóirat, illetőleg filmhíradó esetében a legközelebbi számban azonos módon, rádió, illetőleg televízió esetében pedig – ugyancsak nyolc napon belül – a sérelmes közléssel azonos napszakban kell közölni. . Az ún. sajtó-helyreigazítás tehát az általános személyiségvédelmi eszközök mellett egy sajátos személyiségvédelmi eszköz a jóhírnév helyreállítására, ha azt a sajtó útján sértették meg. Ha a helyreigazítási igénynek a jogsértő önként nem tesz eleget, akkor az igényt perben lehet érvényesíteni (sajtóper).

A titokjog

A magánjogban általánosnak mondható a magántitkok védelmének elve. A titok az embereknek csupán szűk köre (vagy csak egyetlen ember) által ismert (felismerhető) tudattartalom. A jogi védelem tárgya mindig a titok külső megnyilvánulási formája (közlése, rögzítése irat, kép, rajz, tárgy stb. formájában). A titok tartalma bármi lehet, ami egy személy, a személyiség elkülönültségét szolgálja. Titkaik mértékében a személyek nem olvadnak bele a közösségbe, a nyilvánosságba, a „titokszférát” magánszférának is szokás nevezni. A titok feletti rendelkezés (a titok feltárása, nyilvánosságra hozatala) a titok urát illeti meg. Közös titok esetén a titok urai együttesen jogosultak erre a rendelkezésre, a közös titok védelmében viszont bármelyikük önállóan is felléphet (egymással szemben is).

Fajtáját tekintve elvileg végtelen számú titok létezhet, a törvény csak a legfontosabb és legtipikusabb titokfajtákat említi, melyek közül egyes titokfajták védelméről külön jogszabályok részletesen is rendelkeznek, (pl. levéltitok, telefontitok, ügyvédi, orvosi, gyónási titok, banktitok, üzemi és üzleti titkok stb.). Személyhez fűződő jogokat sért, aki a levéltitkot megsérti, továbbá aki a magántitok vagy üzleti titok birtokába jut, és azt jogosulatlanul nyilvánosságra hozza vagy azzal egyéb módon visszaél.

Az információs önrendelkezési jog

A számítógépes adatnyilvántartással és adatfeldolgozással a személyiségi jogok (és jogsértések) új fajtája született. Az egyes emberekről és a különböző szervezetekről ma már rendkívül nagyszámú közérdekű (honvédelmi, bűnügyi, adó, társadalombiztosítási, közegészségügyi, közigazgatási stb.) és magánérdekű (banki, biztosítási, egészségügyi, közüzemi stb.) nyilvántartást vezetnek. Általában megnőtt a veszélye az adatkezelési hibáknak, az adatok manipulációjának, illetve a nyilvántartott adatokkal való visszaélésnek. Különösen nagy a veszélye egyetlen személyazonosító jel (személyi szám) általános használata esetén a különböző nyilvántartási rendszerek összekapcsolásának és ezzel a személyek teljes információs kiszolgáltatottságának. E veszélyekkel szemben született meg az adatvédelem iránti társadalmi igény és az ún. információs önrendelkezési jog, mint az egyik legújabb személyhez fűződő jog. Ennek általános szabálya kimondja, hogy a számítógéppel vagy más módon történő adatkezelés és adatfeldolgozás a személyhez fűződő jogokat nem sértheti.

A személyes adatok kezelése

A nyilvántartott adatokról tájékoztatást – az érintett személyeken kívül – csak az arra jogosult szervnek vagy személynek lehet adni. Ha a nyilvántartásban szereplő valamely tény vagy adat nem felel meg a valóságnak, az érintett személy a valótlan tény vagy adat helyesbítését külön jogszabályban meghatározott módon követelheti. Az adatvédelem, mint alapjog szerepel az Alkotmányban, részletes szabályait külön törvény, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. tartalmazza, az információs önrendelkezési jog tartalmával pedig számos alkotmánybírósági határozat foglalkozik (pl. 2/1990. (II. 18.) AB hat., 15/1991. (IV. 13.) AB hat.). Ennek lényege, hogy mindenki maga rendelkezhet személyes adataival (ezeket gyűjteni, felhasználni általában csak a beleegyezésével lehet), jogosult nyomon követni a róla felvett adatokat (ki, hol, mikor, milyen célra használja ezeket). Az adatfeldolgozás célhoz kötött, más célra újabb engedély nélkül felhasználni nem lehet, határozott cél nélkül („készletre”) nem lehet adatokat gyűjteni. Különleges („érzékeny”) adatok (faji, nemzeti, nemzetiségi, etnikai hovatartozás, pártállás, vallás, büntetett előélet, egészségi állapot, szexualitás stb.) kezelését az érintett személy kifejezett hozzájárulása mellett is csak törvény engedheti meg és rendelheti el. Az adatvédelem egész rendszere felett külön országgyűlési biztos (adatvédelmi ombudsman) őrködik.

A jogsértés bírósági megállapítása

Ha a sértett fél úgy ítéli meg, hogy a további jogsértés megelőzéséhez, megsértett joga helyreállításához, illetve elégtétel gyanánt neki ez elegendő, követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását. Ez az igény azonban nem csak önállóan érvényesíthető, további igények érvényesítésének alapja is lehet.

Abbahagyásra kötelezés, eltiltás

Ha a jogsértés folyamatos, vagy a sérelmes helyzet tartósan fennáll, a sértett fél követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. Abbahagyásra kötelezés lehet a megelőző állapot helyreállítása is (pl. egy fénykép vagy hangfelvétel visszaadása), az eltiltás pedig alkalmazható egyszeri jogsértés esetén is, ha tartani lehet annak megismétlődésétől.

Megfelelő elégtételadás

Köznapi értelemben ez leggyakrabban a bocsánatkérést jelenti, aminek persze sokféle módja van. A sértett fél követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak (pl. országos vagy helyi lapban, közgyűlésen stb.). Ügyelni kell azonban arra, nehogy az elégtételadás nyilvánossága okozzon nagyobb hátrányt, mint amit a sértés okozott.

Bírság

Ennek az ugyancsak szubjektív alapú szankciónak az alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a jogsértés súlyosan felróható (pl. durva, megalázó), de a sértett félnek nincs kára, vagy minimális kára van (vagy nem sikerül kárát bizonyítania), ezért a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával. Ilyenkor a bíróság a jogsértőre, közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat. A bírság összege a felróhatóság fokához igazodik, ami bírói mérlegelés tárgya.

Forrás: Magyarország.hu

OKNYOMOZÓ ÚJSÁGÍRÁS

OKNYOMOZÓ ÚJSÁGÍRÁS

A politikusok általában igyekeznek információkkal ellátni az újságírót, hiszen összekötő kapocs a választóival

Előzetesen csak annyit kívánok „előadni” ehhez a témához, hogy manapság egyre többször és több helyütt felmerül ennek a fogalomnak a félremagyarázása, értelmezése. Nos, ehhez szeretném hozzájárulni ezzel a rövid ismertetéssel, ha valaki még nem ismerné.

OKNYOMOZÓ ÚJSÁGÍRÁS

A politikusok általában igyekeznek információkkal ellátni az újságírót, hiszen összekötő kapocs a választóival. Az újságíró is igyekszik jó viszonyt ápolni a politikussal, mint legfőbb hírforrásával. Vannak azonban olyan információk is, amelyeket a politikus titokban tart. Így akad olyan újságíró, aki éppen az eltitkolt információk feltárására szakosodott: őt nevezik oknyomozó vagy tényfeltáró újságírónak.

Az oknyomozó újságíró – a többi hatalmi ágat ellenőrző negyedik hatalom képviselőjeként – feltételezi, hogy a titkolt információk a jogi vagy az erkölcsi normák áthágására utalnak.

Mint tudjuk, az újságírók a demokrácia ellenőrei. Feladatuk, hogy a választók nevében felügyeljék: a választott politikusok miként bánnak az ideiglenesen rájuk ruházott hatalommal. És ez az ún. „rákfenéje” a dolgoknak.

A negyedik hatalom fogalmát összefüggésbe hozzák Montesquieu elméletével. A francia felvilágosodás jeles gondolkodójának A törvények szelleméről (1748) írott könyve nyomán három hatalmi ágat különböztetnek meg: a döntéshozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat. Igaz, azóta, újabb hatalmi ágak születtek (például az alkotmánybíróság , és az adatvédelmi biztos intézménye), ma is negyedik hatalomként emlegetik a sajtót és a médiát, amely a másik három hatalmat számoltatja be a munkájáról. Ez a kifejezés annyiban félrevezető, hogy – szemben más hatalmi ágakkal – az újságíróknak nem állnak a rendelkezésükre mindazok a források, amelyekkel például a kormány rendelkezik, és legitimációjuk is bizonytalanabb, hiszen őket nem a demokrácia formális szabályai szerint választják. Az újságíró ellenőrző szerepére újabban gyakran a nyilvánosság őrkutyája ( public watchdog) fogalmát is használják.

Általában politikusok korrupciós ügyeit kutatja, de munkája során sokszor összeütközésbe kerül az üzleti elittel is. A korrupciós ügyek közös vonása, visszaélnek a közhatalommal, vagy közpénzek magánzsebekbe vándorolnak. A titkolni kívánt információkat úgy igyekeznek védeni, hogy üzleti, állam- vagy banktitoknak minősítik azokat. Ha ilyen adatra lel az újságíró, mérlegelnie kell, mi a fontosabb: az adat titkosságának tiszteletben tartása, vagy a nyilvánosságra kerüléséhez fűződő közérdek. A műfaj gyökerei az 1902 és 1912 közötti, amerikai leleplező újságírásig nyúlnak vissza. Az oknyomozás-tényfeltárás klasszikus sikertörténete volt a Watergate-ügy 1972 és 1974 között: ekkor a Washington Post két újságírója, Bob Woodward és Carl Berstein tényfeltáró munkája Nixon

elnök lemondásához vezetett.

Forrás: http://www.enc.hu/1enciklopedia/mindennapi/oknyom_ujs.htm

Miként cselekszik a tényfeltáró újságíró?

Az újságírót munkája során nem befolyásolhatják nézetei; politikai, és erkölcsi kérdésekben nem foglalhat állást. Az eseményeket tárgyszerűen, pontosan, kiegyensúlyozottan és igazságosan kell bemutatnia. Feladata az olvasó tájékoztatása, nem a meggyőzése; a valóságot csupán tükrözi, de nem alakítja.

Hétköznapi értelemben az objektivitás-doktrína egyszerű szakmai módszertan. Azt jelenti, hogy az újságíró megkérdezi valamennyi érintett felet, az információkat több különböző forrásból erősíti meg, semleges szavakat használ, állításait pedig adatokkal illusztrálja. Szétválasztja egymástól a tényeket és a véleményeket; a téves információkat helyesbíti. Kerüli a szakmai összeférhetetlenséget, azaz nem ír olyan ügyekről, amelyekben személyesen is érintett. Az objektivitás-doktrína hívei a pozitivista tudományfilozófia hatására azt feltételezték, hogy a valóság – azon keresztül pedig az igazság – megismerhető, rögzíthető és továbbadható. A doktrína kritikusai azonban úgy vélték: az újságíró a hírérdemes események kiválasztása és a hírek megírása során akaratlanul is érvényesíti saját, szubjektív szempontjait, ezért az objektivitás eszménye nem ültethető át a gyakorlatba.

A zaklatásról

A zaklatásról

Sokszor hallani, ill. olvasni a ZAKLATÁS témájáról. Álljon itt egy nagyon rövid ismertetés, vélemény e tekintetben

A zaklatás olyan ellenséges viselkedés, melynek célja a józan szemlélő számára nyilvánvaló módon történő megfélemlítés, azért, hogy áldozatának szinte mindentől elvegye a kedvét, és elriassza valamely témától.

A zaklatás, állandóan ismétlődő idegesítés, nem kívánt kapcsolatteremtések, ismételt személyes támadások vagy fenyegetések. Ha valaki érzi, hogy zaklatásnak vagy kitéve, akkor a legfontosabb és a legelső lépés, viselkedjen nyugodtan (még ha az nem is egyszerű). Nem lehet elégszer hangsúlyozni: nyugodtan kell viselkedni, feleslegesen ne erősítsük a zaklatást.

A törvényjavaslat 10. § (1) bekezdése szerint a „zaklatás”, az emberi méltóságot sértő magatartás, amelynek „célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezetet kialakítása”.

A rendőrség pl. nem azért tehetetlen, mert nem akar segíteni, hanem azért, mert a jelenlegi jogi környezetben a beavatkozásra nincsen törvényi felhatalmazása. A magyar büntető törvénykönyv nem ismeri a zaklatás fogalmát. A veszélyes fenyegetés fogalmát a büntető törvénykönyv ismeri ugyan, de csak szabálysértési kategóriába sorolja. Pl. e besorolás miatt a telefontársaságok nem adják ki az ismeretlen telefonáló személyes adatait a rendőrségnek vagy az ügyészségnek, mert erre az adatszolgáltatásra csak akkor van joguk, ha büntetőügyről van szó. Márpedig a veszélyes fenyegetés ügyében indult eljárás nem büntetőügynek, hanem csak szabálysértési eljárásnak minősül. Vagyis: a rendőrség tehetetlen.

Nem reménykeltőbb a helyzet akkor sem, ha valaki megtudja az illető zaklató kilétét.

A rendőrségnek ugyanis semmilyen jogcíme nincs arra, hogy az elkövetővel szemben eljárjon. Miért is járna el? Hiszen a telefonálást a törvény nem tiltja. Hiába jelenti be valaki a zaklató nevét, pontos címét és telefonszámát a rendőrségen, a nyomozó hatóság nem rendel el eljárást, ugyanis nem történt bűncselekmény, sem szabálysértés.

A jogi környezet miatt a telefontársaságok nem tudnak segíteni az ismeretlen zaklató azonosításában. A cégek az adatvédelmi törvények értelmében csak kivételes esetben adhatnak felvilágosítást előfizetőik adatairól.

Az egyik telefontársaság a következő választ adta ebben a témában: a megkeresés gyakori, de a társaság az előfizető adatairól csak akkor ad tájékoztatást, ha azt a törvény megengedi, illetve az információk átadásához az érintett hozzájárult. Ilyen eset lehet például a közvádas bűncselekmény miatt indult eljárás, vagy ha bírósági végrehajtásról van szó.

Egy másik ezt mondta: az általuk törvényesen kiadott adatok tekintetében a rendőrséget, ügyészséget ugyanolyan titoktartási kötelezettség terheli, mint az előfizetői adatokat elsődlegesen kezelő hírközlési szolgáltatókat.

Volt, ahol ezt mondták: számmódosítás előfordul, de arról nincs információ, hogy az ügyfelek milyen okból akarnak számot változtatni, a módosítási kérelmet ugyanis nem kell indokolni.

Milyen személyiségű lehet a zaklató?

Szigethy Anna pszichiáter szerint a zaklató enyhébb esetben rossz természetű, antiszociális alkat, súlyosabb esetben már paranoid, pszichotikus személyiség lehet, akire az állandó sértettségérzet és a mániákus igazságkeresés jellemző.

A zaklatás fogalma a magyar jogban csak az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló, 2003-ban elfogadott törvényben szerepel – mondta. – A jogszabály úgy fogalmaz: zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő magatartás, amely az érintett személynek a törvényben meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása.

Melyek azok a tulajdonságok, amelyekre a törvény utal?

Például valaki neme, faji hovatartozása, fogyatékossága, politikai vagy más véleménye, bőrszíne, nemzetisége vagy vallása.

A telefonos zaklatás nem tartozik bele.

Viszont lehetőség van polgári peres úton kártérítést követelni a zaklatótól, ha sikerül kideríteni a kilétét, és sikerül bebizonyítani, hogy a zaklatás a normális életvezetés rovására ment.

Ez sem jelent megoldást arra, hogy az illető felhagy a zaklatással. – A bíróság az évekig húzódó polgári perben ítéletet hozhat arról, hogy az illető nekünk kárt okozott, és el is tilthatja őt ettől a tevékenységtől, ez viszont nem garancia arra, hogy a zaklatás nem folytatódik.

2008. januártól a magyar büntetőjog is ismeri a zaklatás fogalmát.

Míg korábban a magánéletbe való kéretlen, rendszeres beavatkozás, amennyiben fenyegetéssel, megfélemlítéssel is párosult, csak szabálysértésnek minősült, ezért a büntetésnek nem volt visszatartó ereje. Az ellen, ha mondjuk valaki csak követte mindenhova az utcán kiszemeltjét, de nem bántotta, vagy telefonon hívogatta úgy, hogy nem szólt bele a kagylóba, a hatóságok nem tehettek semmit.

Három év is járhat

Amennyiben a bíróság előtt is bebizonyosodik a tartós háborgatás, például, hogy valaki rendszeresen hívogat valakit telefonon, és nem szól bele, ezért egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Ha ennél súlyosabb az eset, mondjuk nemcsak hívogatja, hanem meg is fenyegetik telefonon a sértettet, két évig terjedhet a büntetés. A zaklatás súlyosabb esetének az számít, ha valaki volt feleségét, élettársát, vagy nevelése alatt álló személyt félemlít meg. Ilyen esetekben három évre is ítélhetik a tettest. Nem tudni, mi lesz a bírói gyakorlat, hiszen ilyen ügyekben ítélet még nem született.

A zaklatás fogalma megjelenik a 2003. évi CXXV. törvényben, amely az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előremozdításáról szól, illetve 2008. január elsejétől a zaklatás tényállása a büntető törvénykönyvbe is bekerült. A könyv szerzője szerint a zaklatásról szóló mondat nem a törvények szövegére vonatkozott, hanem arra, hogy a gyakorlatban nem ismeri a magyar jogrendszer a fogalmat, nem volt ilyen jellegű mintaper sem. A zaklatás, mint téma megjelenése ugyanakkor előrelépést jelent a magyar szexuális felvilágosítás eddigi gyakorlatához képest.

Létezik a bizonyos „ hírlevélküldő” rendszer. A hírlevél nem egyenlő a spamekkel

(kéretlen levelek). Az ügyesen megszerkesztett, informatív hírlevelek felkelthetik potenciális partnerek érdeklődését…

Fotó:

http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/null/0/13963/orszag7.htm

http://balkon.c3.hu/balkon03_01-2/05szoke.html

Zamenhof élete

Zamenhof élete

Rövid ismertető az eszperantó nyelv alapjainak lerakójáról...

Zamenhof élete

(1859 – 1917)

Nála jobban ki tudná ezt elmondani…

Byalistokban születtem 1859. december 15-én. Apám is, nagyapám is nyelvtanárok voltak. A nyelvek számomra mindig a legkedvesebbek tárgyak közé tartoztak. Leginkább azt a nyelvet szerettem –, amelyen neveltek –, vagyis az orosz nyelvet. Nagy szorgalommal tanultam, arról ábrándoztam, hogy valamikor nagy orosz költő lehetek.

Örömmel tanulgattam más nyelveket is, de azok inkább elméletileg, mint gyakorlatilag érdekeltek. Mivel sohasem volt lehetőségem gyakorolni azokat, így csak magamban olvasgattam, de nem hangosan őket. Ezért csak három nyelven (oroszul, lengyelül, németül) beszéltem folyékonyan, a francia nyelvet könnyedén olvastam, kevésbé és rosszul beszélem.

Ezeken kívül kb. nyolc nyelvet tanultam még, melyeket csak nagyon kicsit és csak elméletileg ismerek.

Gyermekkoromban szenvedélyesen szerettem az orosz nyelvet, és az orosz birodalmat. Ám hamar meggyőződtem arról, hogy szeretetemet gyűlölettel fizetik, hogy ennek a nyelvnek és országnak kivételes vezetői, embernek nevezik magukat, akik bennem is csak egy jogtalan idegent látnak, mindenki gyűlöl, nem tisztel és elnyomják testvéreimet.

Láttam, hogy a városomban lakó nemzetiségek kölcsönösen gyűlölik és üldözik egymást, ettől sokat szenvedtem és olyan boldog időről kezdtem álmodozni, amikor elmúlik majd a nemzeti gyűlölet, amikor létezik majd egy nyelv és ország, mely teljes joggal tartozik használóihoz és lakóihoz, amikor az emberek kölcsönösen megértik egymást.

1869-ben Byalistokban jártam reálgimnáziumba. Két hónap múlva, súlyos betegség miatt ott kellett hagynom. 1870-ben újra sikeresen tanultam. 1873-ban szüleim Varsóba költöztek, ahol apám (Marko Zamenhof) a reálgimnáziumban kapott német nyelvtanári állást. Jómagam öt hónapig otthon maradtam, hogy a latin és a görög nyelvet tanuljam, és eztán kerültem a varsói 2. sz. nyelvi gimnáziumba, itt 1879-ben végeztem. Moszkvába utaztam, és az ottani egyetem orvosi karára iratkoztam be. Moszkvai társaim sok nemzetiség képviselői voltak és ez tovább erősítette bennem a törekvést, az „emberi család” egyesítésére.

Szüleim anyagi helyzete nagyon rosszul alakult, már nem tudtak Moszkvában taníttatni, és ezért 1881-ben visszatértem Varsóba, az ottani egyetemre jártam és 1885. január elején fejeztem be tanulmányaimat.

Vejseje faluba utaztam, hogy orvosi praxisomat megkezdjem. Néhány hónapi praktizálás után arról győződtem meg, hogy a közösségi orvosi praxis nekem nem megfelelő, mivel igen érzékeny vagyok és nagyon zavartak a betegek (haldoklók) szenvedései. Eztán visszamentem Varsóba és úgy határoztam, hogy nyugodtabb szakmát, nevezetesen a szemészetet választom. Hat hónapig egy varsói kórház szemészeti részlegénél dolgoztam, majd kevés időt az egyik bécsi klinikán tanultam. 1886 végén szemészeti praxist kezdtem Varsóban. Akkor ismerkedtem meg feleségemmel, Klara Silbernikkel Kovnoból. 1887. augusztus 9-én megnősültem. Előtte menyasszonyomat tájékoztattam ötletem lényegéről és jövő tevékenységem tervéről. Megkérdezem tőle, hogy hozzám tudja-e kötni sorsát? Ő nem csupán beleegyezett ebbe, de teljes rendelkezésemre bocsátotta a birtokában lévő pénzét is. Mely lehetőséget adott – kiadó hosszantartó keresgélése után – az első négy brosúrám (e szperantó, orosz, lengyel német és francia nyelvű tankönyvek) kiadására.

Majd eztán kiadtuk az „ Aldono”-t, a „ Neĝa Blovaro”-t, és a „ Gefratoj”-t, a „ Dua Libro” és az „ Aldono” könyveket; a német középszótárt, a teljes orosz, angolszótárt, és egy svéd tankönyvet; „ Mary Princino”-t, Egy címjegyzéket, stb. Továbbá némi összeget adtam: Einstein és H. Philips műveinek kiadására is. Sok hirdetést adtam fel az újságokban, nagy számban küldtem szét könyveket.

Az „Eszperantó tervezetem” szinte elnyelte feleségem pénzének nagy részét. A maradványt felemésztettük, mert orvosi praxisom bevétele iszonyatosan kicsi volt. 1889 végén egy fillér nélkül voltam! Nagyon szomorúvá vált az életem.

Távoznom kellett Varsóból és elmentem egy másik helyre kenyeret keresni. Feleségemnek el kellett utaznia apjához a gyermekemmel, én pedig 1889 novemberében Herson városba (Dél-Oroszország) utaztam, ahol nem voltak szemészek, itt reméltem családomnak kenyeret keresni. De ez a remény irtózatosan megcsalt: az ottani bevételek nem adtak lehetőséget családom ellátására, szerény és takarékos életvitelem ellenére. Egyszerűen – szó szerint – gyakran nem volt mit ennem: nagyon sokszor ebéd nélkül maradtam! Sem feleségem, sem rokonaim nem tudtak erről, mert feleségemet nem akartam ezzel szomorítani és leveleimben állandóan csak vigasztaltam, hogy jól vagyok, hogy a reményeim jók, hogy majd ide hívom hozzám, stb.

Végül már nem bírtam kitartani, és be kellett vallanom feleségemnek a teljes állapotot. Az idő tájt túlságosan büszke voltam. Pénzügyi segítséget senkitől sem fogadok el, mondtam. Ám a szomorúság és feleségem állhatatos kérése kényszerített arra, hogy apósom pénzbeli segítségét elfogadjam. 1890-ben visszatértem Varsóba, azt remélve, hogy orvosi praxisom jobban fog működni.

Ez esetben is csalódtam. Bevételeim egyáltalán nem bővültek, a tartozásaim pedig csak nőttek. Végül nem lévén lehetőség többet várni, 1893 októberében családommal Grodno városba költöztem. Ott a bevételeim nagyobbak voltak, mint Varsóban, ahol az élet is drágább volt. Noha keresetem Grodno ban sem fedezte teljesen kiadásaimat, és még mindig el kellett fogadnom apósom pénzadományát, de 4 éven át türelmesen kitartottam. Mivel gyermekeim nagyobbak lettek, drágább nevelést igényeltek és Grodno oly szegény volt, hogy ott egy szemész sohasem fogja növelni bevételeit, így apósom kitartó kérésére 1897 végén elhatároztuk, újra visszatérünk Varsóba, és ott teszünk egy utolsó próbát.

Az akkori lelkiállapotom iszonyatos volt. Nagyon jól éreztem, ez az utolsó próbálkozásom, és ha nem sikerül, elvesztem. Egy éven át majdnem megőrültem a reménytelenségtől. Végül, hála erőm utolsó megfeszítésének, sorsom kezdett kedvezőbbre fordulni.

Orvosi praxisom egyre növekedett és már 1901-ben akkora volt, hogy bevételem teljesen fedezte a kiadásokat. Megmenekültem. Sok éves súlyos szenvedés és küzdelem után most csendesebb életet és elegendő kenyeret tudtam családom számára biztosítani. (Ámbár természetesen nagyon szerényen kellett élnem és minden fillért kiszámoltam). Varsó legszegényebb utcáinak egyikében lakom, betegeim szegény emberek, és nagyon keveset fizetnek. Naponta 30-40 beteget kell fogadnom, hogy kapjak annyit, mint amennyit más orvos 5-10 pácienstől kap.

Ettől még elégedett vagyok. Mert van kenyerem, és nem szorulok senkinek sem a segítségére.

Három gyermekem van: egy fiam és két lányom. Nagyon fáradt vagyok és elnézését kérem, hogy hosszú levelemmel fárasztottam Önt.

Isten Vele!

Az Ön L. L. (Ludoviko Lazaro) Zamenhof ja

Átdolgozta: Szabadi Tibor J.

(Megjegyzés: Zamenhof egyik kedves ismerősének írta ezeket a sorokat.

Zamenhof a "Ludoviko" nevet csak eszperantó környezetben használta. Valódi neve: dr. LAZAR MARKOVICS ZAMENHOF)

További érdeklődőknek ajánlom figyelmébe az alábbi helyet:

http://www.vortaro.hu/zamnom.htm